A legjobb lakótárs

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

János evangéliuma 1:14

Mondd, milyennek képzeled el Istent? Ősz hajú- és szakállú, hajlott hátú öregembernek? Vagy egy mindennél erősebb bajnoknak, akihez soha nem férhetsz közel, mert körülállják a testőrei? Esetleg egy jó humorú, jóképű, barna hajú, kedves tekintetű, megnyerő külsejű, barátságos egyénnek, aki nagyon hasonlít ránk? Esetleg egy zsarnoknak, akinek soha nem tudsz megfelelni? Sok dolog befolyásolja azt, hogy milyennek is képzeljük el a Mindenhatót: a neveltetésünk, az otthonról hozott tapasztalatok, egy-két erősebb, vezető egyéniség az életünkben, vallási hovatartozásunk, és sorolhatnánk még.
Nem tudom, honnan jöttél, és merre tartasz; nem tudom, milyen kapcsolatban vagy Istennel, milyennek ismerted meg őt, vagy milyennek képzeled el. Egyet tudok, hogy ez az ige ma mondhat valami újat, valami különlegeset számodra Istenről, esetleg az istenképedet is befolyásolhatja.
Képzeld csak el! A Fiú Isten, Jézus Krisztus testet öltött (ezt ünnepeltük az elmúlt napokban), olyan lett, mint mi, mint te és én. Lejött a Földre, elhagyta a mennyet, azt a helyet, ahol csak szeretet és dicsőség vette körül, és a lakótársad lett. Isten leköltözött közénk a Földre, oda, ahol nem fogadták el annak, aki; ahol számtalanszor bolondnak nézték és mondták; ahol meg akarták ölni, és ezt véghez is vitték. Jézus ide jött lakni, közénk. Azért, hogy bemutassa, milyen is Isten valójában. Azért, hogy összetörje a régi, torz istenképet benned és bennem, azért, hogy valami újat és jobbat teremtsen az életünkben.
Isten Fia lejött a Földre lakni, hogy a társad legyen, hogy bemutassa Isten szeretetét; azt a szeretetet, aki kész az életét áldozni érted. Azt a szeretetet, aki kegyelmet ad neked, lehajol hozzád, ha a porban fekszel, de ugyanakkor korrekt és igazságos is.
Jézus ma is a lakótársad lehet, csak el kell fogadnod Őt. Mindenhová veled megy, ha te is úgy szeretnéd. Igen, ilyen az Isten. A Lakótársad, telve kegyelemmel és igazsággal.

Szeressük egymást, gyerekek…

„és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára”

Pál levele a filippiekhez 1:9-10

Szeretet. Annyit beszélünk róla, és mégis, annyira nem ismerjük. Ünnepet szenteltünk neki, létfontosságú dologként tartjuk számon, de mégis, olyan kevés van belőle. Mert eléldegélünk a magunk zárt kis bolygóján, ahol két embernek már kevés lenne a hely. Végezzük a kötelességeinket, gyújtjuk és oltjuk a lámpákat, akkor is, ha látszólag semmi értelme – de a parancs az parancs – és nincs már erőnk arra, hogy valakivel is megálljunk beszélgetni. Nincs energiánk arra, hogy bárkit is megismerjünk, megértsünk és elfogadjuk annak, akinek született, és annak, akivé az élet formálta. Csak futunk, és végezzük a dolgunkat, tesszük, amit tennünk kell, és valami egyre üresebb lesz bennünk. Valami hiányzik, ami talán gyermekkorunkban még ott égett a szívünkben, amikor kedden ismét játszottunk a homokozóban azzal a kisgyerekkel, akivel hétfőn a „nem vagyok a barátod” módjára összevesztünk, mert ő akkor is a barátunk volt.

Aztán, ahogy nőttünk felfelé, az ég felé, úgy egyre fogyott bennünk ez a természetes megbocsátás, ez a természetes „te a barátom vagy” kategória, és egyre fogyott bennünk a szeretet. Ma már nem állunk szóba azzal, akinek a nézését két héttel ezelőtt félreértettük, mert úgy nézett ránk, és mi tudjuk, hogy utál minket – pedig lehet, hogy csak rossz napja volt. Ma már megbélyegzünk valakit percek alatt, mert más a gondolkodásmódja, mert nem olyan, mint én, mert nem tudjuk elfogadni, megérteni. Ma már ítéletet mondunk ránézésre az emberek felett, mert nincs időnk arra, hogy megismerjük őket.

De ha te is úgy akarod, ma megváltozhat ez a helyzet, mert ez az ima érted is szól. Érted is száll a menny felé, hogy gazdagodjon benned a szeretet, hogy merj időt szakítani a körülötted lévő emberekre, hogy ne félj megbocsátani, vagy újra átgondolni az egészet, hátha csak félreértés volt. Isten fülében csengenek ma reggel ezek a szavak érted is, hogy nyújtsd ki a kezed a másik felé, és fogadd el őt olyannak, amilyen. Ez az ima érted is szól, hogy ma és holnap és azután is dönteni tudj jó és rossz között, és a jót tudd választani. Ez az ima érted szól, hogy döntsd el, meg fogod ismerni, és szeretni fogod az embereket.

Ne várd, hogy a másik kezdje el, és majd te is csatlakozol a mozgalomhoz. Szeresd, még mielőtt ő szeretne téged; fogadd el, mielőtt kérné ezt tőled. Ismerd meg, és legyél a barátja. Tudom, nem könnyű ez az út. De Isten a te oldaladon van és erőt ad a mai apró lépésekhez!

A név kötelez

„Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.”

Pál levele a filippiekhez 1:27

Vannak olyan családok, ahol szülőkről gyermekekre öröklődnek a nagynevű foglalkozások. Többgenerációs orvos, ügyvéd, tanár, tudós családok. A gyerekek viszik tovább szüleik hivatását, mert ebben nőttek fel, mert hűek a hagyományokhoz, mert a név kötelezi őket.

Akarva, akaratlanul továbbviszünk valamit abból, amit szüleink végeztek. Ha nem is a hivatást, akkor azt, ahogyan végezték. Valamit magunkkal viszünk, és folytatjuk ott, ahol ők abbahagyták.

Van egy másik család is, ahová tartozol, akinek az értékrendjét magaddal kell, hogy vigyed. Ez Isten családja, ahová, mint tékozló ifjút, visszafogad Atyád, ha te is szeretnéd. Van egy név itt is, ami kötelez arra, hogy mit vigyél tovább, és mindezt hogyan. Ez a név: Jézus Krisztus. Ennek a névnek a szellemében kell, hogy élj, és tedd mindazt, amit tenned kell. Ez az a név, ami, kötelez valamire, ha te is úgy akarod. Nem arra, hogy te is váltsd meg a világot; ezt már megtette Ő helyetted. Nem arra, hogy lefizesd a bűn árát; mert Ő már kiegyenlítette a számlát.

Csak arra kér, hogy vidd tovább a nevét, vidd tovább, amit elkezdett, „hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2:10-11). Csak arra kér, hogy képviseld Őt az emberek között, mint az isteni család tagja. Csak arra kér, hogy öleld át ma a másikat, és bocsáss meg neki; hallgasd meg, próbáld meg megérteni, és ne légy vele ellenséges. Csak arra kér, hogy légy barátja a melletted állónak, csak arra kér, hogy ahogy Ő, úgy légy te is EMBER ebben az embertelen világban. Mert a név kötelez.

Csomag nélkül, tiszta lappal

„Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”

Máté evangéliuma 1:21

Advent második vasárnapja. Várakozás, próféciák, a Megígért, az asszony Magva, Szabadító, Aki elveszi a világ bűneit. Nemsokára itt a karácsony, amikor a keresztény világ Isten Fia földre jöttét ünnepli, a boltok már rég fényárban úsznak, az embereken úrrá lesz a karácsonyi hangulat, láz. És elcsépelt mondatok hangzanak el az istentiszteleteken, hogy ilyenkor elfeledkezünk az ünnep igazi lényegéről, és, hogy Jézusnak bennünk kell megszületnie...

Lehet, hogy már előre várod ezeket a mondatokat, lehet, hogy már előre tudod, mikor és milyen körülmények között fognak elhangzani, és már teljesen immunissá váltál rájuk. Lehet, hogy vársz valamire, hogy neked is megjelenjen egy csillag az égen, amin keresztül Isten utat mutat neked Hozzá. Lehet, hogy próbálod, de nem bírod felfogni azt a csodát, ami több mint kétezer éve történt azon az éjszakán. Lehet, hogy sokkol a tudat, hogy Isten Fia EMBERRÉ lett, olyanná lett, mint miközülünk egy. Miért? „Hogy megszabadítsa népét bűneiből.”

Rogers Cadenhead II. János Pál pápa halála után már bejegyezte a www.BenedictXVI.com -ot , mielőtt bejelentették volna az új pápa nevét. Cadenhead domain tulajdonosként nem akart pénzt, hiszen maga is katolikus, és örült, hogy az egyházé a név. Pénz helyett mindössze három dolgot kért: egy olyan kalapot; ingyen szállást a Vatikán szállodában; valamint teljes feloldozást, minden rákérdezés nélkül, 1987. márciusának harmadik hetére. (Max Lucado, Harc az óriásokkal. Budapest: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2008. 129.)

Van olyan történet az életedben, amiről legszívesebben hallgatsz, és szeretnéd megnemtörténtté tenni? Van olyan dolog, amit, ha tehetnéd, ledobnál a Végzet-hegyéről a fortyogó katlanba, hogy örökre semmisüljön meg? A te életedben is van egy bizonyos 1987. március harmadik hete?

Most örökre véget vethetsz a nyomasztó érzésnek, most végre megválhatsz rejtegetett és annál inkább gyűlölt történetedről, ami álmaidban visszakísért, és nem hagyja, hogy megbocsáss magadnak. Ha te is akarod, ez az Advent, ez a Karácsony más lesz, mint az előzőek, mert Isten Fia Emberré lett érted. Azért, hogy megszabadítson bűneidből, azért, hogy elvegye a régóta magaddal cipelt csomagot, hogy tiszta lappal indulhass tovább Vele.

A kereszten függő Isten

Amikor minden szó elhalkul, és az emberek csak néznek rád értetlenül, hogy mit akar ez ott azon az emelvényen? Amikor semminek nincs értelme, mert minden visszapattan az arcokról érintetlenül, amikor bármit mondasz, süket és értetlen fülekre talál; van egy valami, egy név, ami csodát tehet. A kereszten függő Isten neve. Jézus Krisztus, amit minden nyelven értenek, és mindenki tudja, vagy csak sejti, hogy ki, és mit jelent. Amikor semmi nem megy át az emberek agyán, ez a név csodákra képes. Ennek hatására megnyílnak a zárt szívek, mosoly fakad a komor arcokon, és hirtelen ismerős lesz, akiről eddig azt sem tudtad, kicsoda. Jézus neve az egyetlen, ami ér bármit is ezen a világon. Jézus neve az egyetlen, ami értelmet adhat céljavesztett életednek. Jézus neve az egyetlen.

Ma olvastam egy nagyon érdekes történetet egy koncentrációs táborba hurcolt papról, akinek a felszabadítás napján kellett eltemetnie egyik sorstársát. A pap csak magyarul tudott, és nekiállt imádkozni a sír felett. Körülötte lengyelek, franciák, németek, és mindenféle nemzet.

"Kezét összekulcsolta:
– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.
Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.
– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk… Hazatart ez a lélek… bocsásd meg bűneit… és azokét… azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele… velünk…

Fölnézett.

Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!
…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…
Úr Jézus Krisztus…
Az arcok megrezzentek…
– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.
Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.

Úr Jézus Krisztus…

Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.
A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.
A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:
– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…
Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.
Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…
Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.
– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.

Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!
Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.
Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…
Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.

Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.
Ott is.
Itt is.
Akkor is.
Most is."

(lásd: http://illusztracio.blogozz.com/archives/485#more-485 )

Nagy hatással volt rám ez a történet. Amikor írnod kell a következő prédikációt, és valahol a szíved mélyén már érzed a sikertelenséget, ahogy visszapattannak szavaid a kifejezéstelen arcokról, ahogy úgy mennek ki az emberek, mintha mi sem történt volna... Csak egy megoldás van, csak egyetlen járható út: Jézus Krisztus. A kereszten függő Isten. Róla szóljon minden, Ő legyen a lényeg, a középpont, az érték és az értelme az egésznek. Csak az a név, csak Ő tud csodát tenni ott, ahol te már talán nem is vársz csodát. Csak az Ő nevére nyílhatnak meg a szívek, csak az Ő neve az, aminek hatására átölelhetjük egymást, mert Ő összekötött minket, mert egyszer régen ott függött a kereszten az Isten.

Amikor nem tudsz mit mondani

Amikor kéne, de a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák. Amikor ott van előtted, akin segíteni szeretnél, aki várja, hogy mondj valamit, ami könnyít a terhén, és te néma maradsz, mert lövésed sincs, hogy mit is mondjál. Csak ott van benned a vágy és a kényszer, hogy szükség lenne a bátorító, netalán okos, bölcs szavaidra, de neked megreked ott a tudományod, hogy figyelmesen hallgatsz, és keveset szólsz, és csak azt szeretnéd, ha a másik jól kimondaná magát neked.

De néha meg kell, hogy szólalj, és nem adhatsz mindent írásban, mert van, hogy akkor és ott kell kimondani dolgokat, mert akkor és ott van rá szükség, és később már elvesztik érvényüket. Van, hogy rögtön kell, és nem várhat holnapig, míg megálmodod a választ, vagy valami szépet, ami könnyít az emberek lelkén, és jólesik a szívnek. Van, hogy ezeknek a szavaknak ott helyben kell elhangzania a te szádból, és nincs más lehetőség.