Ajándék

 Márk evangéliuma 14:3-9

Hihetetlen, hogy ennyi idő telt már el azóta, hiszen olyan tisztán él minden az emlékeimben. Hittem neki, egy fiúnak, aki azt mondta, szeret. Aztán nem sokkal később egy sötét szobában találtam magam, mert a gyermek nem születhet meg. Nem, minden nyomot el kellett tüntetni, hiszen ő rabbinak tanult, felmenőinek hosszú-hosszú sora a farizeusok pártjának kimagasló tagja volt. Abban a családban ilyen nem történhetett meg. Azután már engem sem akart elvenni, hiszen ő tudta a legjobban, hogy mi történt. És végül mindenki tudott mindent. Az egész falu undorral és megvetéssel nézett rám, de ő továbbra is emelt fővel mehetett végig az utcán.

Nem volt többé maradásom, és egy hideg, őszi reggel elindultam, hogy új életet kezdjek. De valahogy minden másként sikerült, mint ahogy azt elterveztem. Sehol nem volt már becsületem, és csak zuhantam egyre mélyebbre. A testemmel kerestem a mindennapi kenyeret, és az ördög ezer lánccal kötözött magához. Egy darabig még titkon bíztam abban, hogy ennek egyszer vége lesz, hogy egyszer engem is szeretni fog valaki igazán, hogy lesz igazi életem, és megismerem, mi is a megbocsátás. De ahogy teltek az évek, már ez a hitem is odaveszett. Nem reménykedtem semmiben, csak éltem egyik napról a másikra. Mindenki csak kihasznált. Nem voltam más, mint egy eszköz arra, hogy valaki más jól érezze magát. Undorral néztem minden reggel az olcsó tükörbe, de egyedül nem tudtam kitörni ebből a körből.

Aztán találkoztam Vele, bár nem úgy, ahogy valaha is szerettem volna. Ott térdeltem a porban nem messze tőle, és vártam az ítéletet, ami legalább véget vet a szenvedéseimnek. De Ő nem kárhoztatott. Hallottam, ahogy egyenként kiesik a kő a dühödt, igazságszolgáltatást követelő tömeg kezéből, és a távolodó léptek zaja lassan-lassan visszahozta az elveszett reményt. Már csak Ő volt ott és én, a Názáreti Jézus, az ács fia, és én, a bűnös, a megvetett, a halálra méltó, és életemben először éreztem valakinek a szánalmát és szeretetét.

Igen, Ő teljesen más volt, mint a többiek. Neki nem a testem kellett. Sőt, nem kért tőlem semmit, csak adott. Bocsánatot. Szabadságot. Éreztem, ahogy szakadnak el szívemben az ördög láncai, melyek fogva tartottak, és nem engedtek szabadulni ebből az életből.

Ő hitt bennem. Hitt abban, hogy én is az lehetek, aminek Ő teremtett meg, Ember, az Isten képmása. Hétszer szabadított meg, hétszer emelt ki a Sátán rabságából, és igazi életet adott a szenvedések helyébe.
Teljesen megváltoztam, és ezt csak neki köszönhetem. Megtanultam szeretni Őt teljes szívemből, és akárhányszor a környékünkön járt, igyekeztem minden szavát, minden tanítását meghallgatni, mert az életet jelentették számomra. Ha vele voltam, igazán éreztem, hogy értékes vagyok.

Már nem féltem Istentől, mert Ő bemutatta nekem, milyen is Isten valójában. Bemutatta az Ő Atyját, aki az én Atyám is, és akihez bátran fordulhatok, és el sem tudom képzelni, mennyire szeret.
Tudtam, hogy Ő a Messiás, akit népünk évszázadok óta várt, aki változást hoz a világba, de nem gondoltam volna, hogy ez lesz az, amiről a próféták jövendöltek.

Valahogy ki akartam fejezni a hálámat, a szeretetemet. Örömet akartam szerezni neki egy ajándékkal, viszonozni akartam azt, amit értem tett. Volt egy jelentősebb összegű tartalékom, és az utolsó fillérig elköltöttem egy kis üveg illatos olajra. Egy különleges, királyoknak járó ajándék volt; az én királyomnak, az én Messiásomnak.

Meghallottam, hogy néhány nap múlva ismét a faluba jön, és szinte már fájt a szívem az örömtől, hogy végre nekiadhatom az ajándékomat és igazán kifejezhetem a szeretetemet. Nem érdekelt semmi, hogy hol lesz a vacsora, amire meghívták, hogy pont az az ember hívja meg, aki... ne, inkább ne is beszéljünk róla.

A nővérem segítségével gond nélkül bejutottam a házba. A vacsora már egy ideje elkezdődött, mindenki az asztal körül feküdt, és beszélgetett a vele szemben lévővel. Nem gondoltam, hogy ez a kedvesség ekkora felháborodást fog kiváltani a jelenlevőkből. Csendben odaléptem Jézushoz, feltörtem a kenettartó tetejét, és tartalmát fejére és lábára öntöttem. Halk morajlás futott végig a termen, és csak néhány szót tudtam elkapni abból, amit egymás között súgtak. Pazarlás. Szegények. 300 dénár.

Nem értettem a reakciójukat. Az én megtakarított pénzem volt, az én ajándékom, és én mind neki akartam adni, annak, Aki igazán szeretetett és eltörölte szennyes múltamat. Hogyan lehet sajnálni bármilyen ajándékot is Jézustól? Hogyan lehet inkább másnak adni, mint Neki?

De Jézus más volt, mint a körülötte lévők. Elfogadta, értékelte és megértette az ajándékomat, és újból közém és a tömeg közé állt.

Ma te is az én történetemet olvastad, mert ő megígérte ezt nekem. Az én történetemet, ami nem rólam, hanem Róla, Jézusról szól.

Tudod, Isten kimondhatatlanul szeret. Igen, sokan mondják ezt, de nem mindenki érti igazán. Én értem, mert láttam, mert saját magam tapasztaltam meg. Láttam, amikor a kereszten függött, és most már azt is értem, miért tette. Értem, a bűnös nőért halt meg, és érted.

Ha valaki bűnösnek kell, hogy mondja magát, hát én az vagyok. De tudom, mi a megbocsátás, mert Isten megadta nekem. Felszabadított a Gonosz uralma alól, hétszer tépte szét az ördög láncait, és soha de soha nem mondott le rólam. Mindent megtett, elment egészen a végsőkig értem, hogy megmentsen és legyen egy közös történetünk, amit ma elmondhattam neked.

Látod, ilyen az Isten! Nem lehetsz olyan bűnös, hogy ne hajolna le hozzád. Nem lehetsz elég távol Tőle, hogy az Ő szeretete utol ne érne téged. Neked nem kell azt az utat bejárnod, amin én mentem keresztül. Engedd, hogy Isten közel jöjjön hozzád, hogy szeretete elvegyen minden rosszat az életedből, megbocsátást és szabadságot adjon az ördög láncainak helyébe. És add neki a szíved ma, mert ez a legnagyobb ajándék.