2009. december 3., csütörtök

A kereszten függő Isten

Amikor minden szó elhalkul, és az emberek csak néznek rád értetlenül, hogy mit akar ez ott azon az emelvényen? Amikor semminek nincs értelme, mert minden visszapattan az arcokról érintetlenül, amikor bármit mondasz, süket és értetlen fülekre talál; van egy valami, egy név, ami csodát tehet. A kereszten függő Isten neve. Jézus Krisztus, amit minden nyelven értenek, és mindenki tudja, vagy csak sejti, hogy ki, és mit jelent. Amikor semmi nem megy át az emberek agyán, ez a név csodákra képes. Ennek hatására megnyílnak a zárt szívek, mosoly fakad a komor arcokon, és hirtelen ismerős lesz, akiről eddig azt sem tudtad, kicsoda. Jézus neve az egyetlen, ami ér bármit is ezen a világon. Jézus neve az egyetlen, ami értelmet adhat céljavesztett életednek. Jézus neve az egyetlen.
Ma olvastam egy nagyon érdekes történetet egy koncentrációs táborba hurcolt papról, akinek a felszabadítás napján kellett eltemetnie egyik sorstársát. A pap csak magyarul tudott, és nekiállt imádkozni a sír felett. Körülötte lengyelek, franciák, németek, és mindenféle nemzet.

"Kezét összekulcsolta:
– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.
Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.
– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk… Hazatart ez a lélek… bocsásd meg bűneit… és azokét… azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele… velünk…
Fölnézett.
Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!
…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…
Úr Jézus Krisztus…
Az arcok megrezzentek…
– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.
Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.
Úr Jézus Krisztus…
Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.
A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.
A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:
– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…
Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.
Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…
Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.
– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.
Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!
Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.
Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…
Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.
Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.
Ott is.
Itt is.
Akkor is.
Most is."
(lásd: http://illusztracio.blogozz.com/archives/485#more-485 )

Nagy hatással volt rám ez a történet. Amikor írnod kell a következő prédikációt, és valahol a szíved mélyén már érzed a sikertelenséget, ahogy visszapattannak szavaid a kifejezéstelen arcokról, ahogy úgy mennek ki az emberek, mintha mi sem történt volna... Csak egy megoldás van, csak egyetlen járható út: Jézus Krisztus. A kereszten függő Isten. Róla szóljon minden, Ő legyen a lényeg, a középpont, az érték és az értelme az egésznek. Csak az a név, csak Ő tud csodát tenni ott, ahol te már talán nem is vársz csodát. Csak az Ő nevére nyílhatnak meg a szívek, csak az Ő neve az, aminek hatására átölelhetjük egymást, mert Ő összekötött minket, mert egyszer régen ott függött a kereszten az Isten.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése