2010. október 10., vasárnap

Egy apró mag

"Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal."
Lukács evangéliuma 8:15

Valaki számára csak egy fekete könyv, amit felmenőitől örökölt, a polc dísze, a vendégek csodálják a régiségét, szépen megmunkált kötését, és feltűnően jó állapotát. Évtizedek, talán több, mint egy évszázad óta csak egy tárgy, és semmi más, ami otthonosabbá teszi a kis lakás irodalmi részét. Valaki számára egy letűnt kor rég elfeledett, idejét múlt ereklyéje, amin a társadalom már rég túllépett. Van, aki úgy tekint rá, mint éles fegyverre, amit bármikor testvére ellen fordíthat, bizonyítva vele saját igazát. És van, aki számára az élet illatát hordozza magában.

A könyv ugyanaz, csak az nem, aki olvassa. A mag ugyanaz, de a föld más és más, amibe belehullik. Rajtad múlik, melyik csoportba tartozol! Rajtad múlik, hogy kihajt-e benned az élet Igéje, Isten üzenete, és meghozza-e a maga termését.

Isten üzen minden reggel, minden nap minden percében szórja a magot szíved talajára. Rajtad múlik, hogy eredményes lesz-e a vetés vagy sem. A te döntésedtől függ, hogy nyitott, jó szívbe érkezik-e, vagy elveszik az élet gondjai közt, és soha nem fog átformáló erővel hatni az életedre.

Ma eldöntheted, hogyan legyen tovább. Ma reggel itt a lehetőség, hogy meghalld Isten üzenetét, hogy befogadd szívedbe azt a kis magot, és így átformálja a Mindenható az életedet.
Legyen egy termékeny napod!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése